Sajnos a fejetlen őszi rohanásban elfeledkeztem megemlékezni egy fontos évfordulóról.

Tavaly októberben jelent meg Homoki Szabó Attila(! - már a név is telitalálat) cikke a magyarországi energiamezőkről a Matulán. Egyesek "kurucinfós" ostobaságnak, mások szimpla hoaxnak vagy médiahekknek tartották (nem kevés alappal: a szélsőjobb média simán beszopta, de az egyik kertv reggeli műsora is be akarta hívni a szerzőt!), sokan csak röhögtek rajta, de nem ez számít. A lényeg, hogy "mindenki" olvasta, és a legtöbben megértették - amire addig a hazai média silánysága miatt nem volt lehetőségük -, hogy az energia (az egyik, ha nem a...) kulcskérdés a XXI. században (jelenünkben és jövőnkben, stb. stb., pátoszigénytől függően), és hogy a bel-és külpolitikai események mögött milyen szempontokat (is) érdemes keresgélni.

A sok-sok álság között egy élmény volt.

A korábban már általunk is megénekelt áramár-emelkedés sorsdöntő eseményéhez, az áramárveréshez érkeztünk. Ma dől el az áram ára, írja a népszabi. Biztos így is lesz. A kérdés csak az, hogy milyen körülmények között dőlnek el majd a dolgok, és az árak mi(ke)t fognak tükrözni?

Főleg, ha figyelembe vesszük azt a kusza szövevényt, amibe az egész burkolózik. Kirázza az embert a hideg, ha ennyire átláthatatlan viszonyok jellemeznek valamit, ami aztán az ő bőrére megy.

Na, végre a Népszabadság is eljutott odáig, hogy hogyan is képződnek a gázárak idehaza, és korábbiakkal ellentétben ezután szofisztikáltabban fogja rémisztgetni a tisztelt olvasókat, amikor gázáremelést vizionál.

Annyi csatornából dől, hogy drágulni fog az áram (nahát! ki gondolta volna?), hogy az már a mi érzékenységünket is elérte.

A beszámolókból csak az nem derül ki világosan, hogy pontosan miért is. Szóba kerül ugye a külföldi árampiacon tapasztalható áremelkedés (khm, khm. Az import nagy részét a hazainál olcsóbb forrásokból szerezték be eddig, szóval azért jó lenne látni adatokat, kalkulációkat), na meg persze a liberalizáció réme (érdekes, hogy leginkább azok rémisztgetnek a liberalizáció áremelő hatásával, akiknek nagyon kényelmes volt az eddigi htm-es "piac", vagyis akiknek egyfelől majdan talán versenyeznie kellene, illetve akik eladják az áramot a fogyasztóknak, tehát akiknek emelés nem feltétlenül rossz üzlet). Ez utóbbit kedvesen színesíti, hogy a jelenleg még hatósági áras termék árszabályozója, az Energia Hivatal javasolja az emelést...

A MOL némi vádaskodáson kívül nem reagált érdemben az OMV újult betámadására, aminek már eredményei is kezdenek körvonalazódni. De nyilván szar van a palacsintában komoly a dolog, ha a háttérben hiteleket kell felvenni.

Külön színfolt az osztrák gazdasági miniszter cinikus javaslata, hogy a magyar kormány államosítsa vissza a MOL-t, ha annyira fontos neki, és ne hozzon - szerintük - EU-s jogszabályokkal ellentétes törvényeket. Cinikus, de igaza van.

("Sajnos" az államkincstárnak momentán nincs ennyi pénze, amivel az osztrákok nyilván tisztában vannak, így még alázósabb a javaslat.)

Rémisztget a népszabi. Hmm. Nekem is úgy rémlik: arról volt szó a tavaly év eleji gondok után, hogy "ilyen soha többet nem lesz"; erre tessék (nem mintha mást vártunk volna..)

Külön figyelmet érdemel az a része a történetnek, miszerint az oroszok az ukrán választások kimenetelétől tették függővé a gáz árát:

"Az alacsony ukrán tarifát a "szovjet idők maradékaként" tartják számon, de fokozatosan emelik: ez két éve még 50 dollár volt. A Gazprom eddig azzal indokolta a piaci ár elnyújtott alkalmazását, hogy figyelembe veszi az ukrán szociális viszonyokat. Ám ezek a szempontok - mint azt Oroszország ukrajnai nagykövete nemrég egyértelművé tette - a választások eredményével megszűntek."

Erről csak annyi jut eszembe, szintén egy orosz nagykövet szájából: "Nem kell ebből politikát csinálni, elnök úr, le kell ülni tárgyalni", meg, "Oroszországban az energiapolitikáról csak piaci alapon lehet beszélni".

Aha.

... prognosztizáljuk.

Mármint az OMV meg a MOL között. A miértekről-hogyanokról most az OMV főfejese is beszélt az indexnek; aranyos, ahogy a MOL részvényeseivel "takarózik". Majdhogynem azt mondja: annyira akarták, hogy az OMV tegyen ajánlatot, hogy nem tudtak ellenállni a kérésnek.
Külön érdekes az alábbi megjegyzés: "Gondolom, Brüsszel figyeli, mi történik." Hát igen, és valószínűleg nem csak versenyjogi szempontból.
Persze igazán most is az az érdekes, amiről nem beszél: hogy mivégre is kell az OMV-nek annyira a MOL...

Csak üdvözölni tudjuk a Népszabi szombati cikkét. Végre nem csak külföldi sajtóban írogatnak a hazai energiás ügyek bel- és főleg külpolitikai hátteréről. Úgy látszik, sajtónk munkatársainak is kezd leesni a húszfilléres. Különös tekintettel az első két bekezdésre.

Namost, akkor a kormány vagy tényleg úgy szerepel a MOL-ügyben, mint a címben is megénekelt egyszeri autós az autópályán a szembesávban, vagy tud valamit, amit mi nem.

A nemzeti pántlikás haverbetonozás ugyanis egyre többeknek szúr szemet. Ha viszont arról van szó, hogy az OMV elleni intézkedés csak álca, mert az osztrákok csak a maguk seggének későbbi megvédése céljából vásárolták a MOL részvényeit, akkor az egy másik sztori, nyilván.

De vajon az oroszoktól milyen alapon védik a céget? Ellátásbiztonság-energiabiztonság-stb. alapon, vagy megint csak a haverokat védik, csak éppen nem a sógoroktól, hanem a - tényleg fenyegetőbbnek tűnő - medvétől? Vagy a kettő nem zárja ki egymást, és a menedzsmentnek teendő gesztus tényleg nemzeti érdek is egyben?

Mindenesetre sokatmondó, hogy az OTP is a törvény kedvezményezettje. Az OTP felvásárlása ugyanis már tavaly megkezdődött, mégpedig, minő meglepetés, az ebben az ügyben is felbukkanó Megdet Rahimkulov révén.

Tartok tőle, lesz még egy-két fordulat ebben az ügyben.

Az index szerint kétségessé vált a lex MOL sorsa.

Pár érdekes kérdést fel lehet tenni tényleg, a hazai stratégiai cégeket megvédeni szándékozott törvényt illetően, pl. hogy miért csak mostanra született meg, amikor már vagy két hónapja beígérték, meg amikorra már a MOL így-úgy, de kezelte a helyzetet, meg hogy akkor meg már minek ez a sietség, hogy alighogy benyújtják, már el is kell fogadni, de persze a fő kérdés nem ez.

Hanem, - ki hinné? - hogy ha ezek a vállalatok annyira fontosak nekünk, akkor miért kellett őket eladni? Ha megtartjuk őket, úgy nem lenne egyszerűbb kezelni a problémákat? És akkor talán nem kellene hirtelenjében törvényekkel barkácsolni, amelyek amúgy sem jók arra, amire kitalálták őket...

(És az olajjal szemben a nyilvánosság előtt már eddig is (elsősorban persze a gázár, de azért egyre inkább az ellátás miatt is...), még politikusok által is kulcsfontosságúként kezelt, de azért az E.On-nak elkótyavetyélt eladott gázüzletágat hogyan fogják megvédeni a Gazpromtól, ha úgy alakul a helyzet? Ha pl. az oroszok beígérnek egy-két mezőt Szibériában? Ugyan?)

Update
Alig küldtem el a bejegyzést, máris tovább borul a bili: ezek szerint van valóságtartalma a haverságról, meg betonozásról szóló korábbi megjegyzéseinknek. Már csak az a kérdés, hogy mit szól Brüsszel az itthon ügyesen becsomagolt (értsd: nemzeti köntösbe bújtatott), de urambátyámos tempóhoz?